SÓSTÓ
Gyógyfürdők Rt.
www.sostort.hu
 
Belus Tamás a Sóstó Gyógyfürdők Zrt fürdőinek nyári szezonjáról
2009. aug. 31., hétfő, 01.22.05


Bár még nincs teljesen vége a szezonnak, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt vezérigazgatóját, Belus Tamást arról faggattuk, milyen volt az eddigi szezon a városi és a sóstói fürdők számára.

-    Hogyan alakul a Júlia Fürdő nyári szezonja?
-    A Júlia Fürdő igénybevételét illetően személy szerint jobbra gondoltam az idén… Igaz, a nyár mindig egy kicsit nehezebb a Júlia Fürdő számára. Nyáron valahogy nem betegek az emberek, nem járnak kezelésre, és ez meglátszik a látogatószámon is. A hétvégén azért egy kicsit erősödni szokott, hiszen a külső medencénk alkalmas arra, hogy aki a városközpontban él, kihasználja. De ilyenkor inkább a szabadtéri fürdőink értékelődnek fel.

A Júlia Fürdőnek nem tesz jót a nyár

A Júlia Fürdőnek nem tesz jót a nyár


-    A Parkfürdő és a Tófürdő?
-    Így van, de az Élményfürdőnek is nagyon nagy az igénybevétele. Volt olyan napunk, amikor kétszer cseréltek gazdát a szekrények, tehát 1100-an látogatták az Aquarius Élményfürdőt. De a Parkfürdőben is nemrég dőlt meg az ide látogatócsúcs, több mint három és fél ezren voltak. Ez sajnos elmarad a tavalyitól, de úgy vélem ez az általános pénzügyi helyzetnek tudható be. Az Élményfüggő szerencsére nem időjárásfüggő, így ott nincs csökkenés az érdeklődők számában, de az esős hétvégék rányomták a bélyegüket a szabadtéri fürdőkre, ilyen rossz júniusunk ritkán van…

Az Élményfürdő nem időjárásfüggő

Az Élményfürdő nem időjárásfüggő


-    Nemrég vezették be a nyíregyháziak 25%-os kedvezményét a Parkfürdőben és a Tófürdőben, és úgy tudom, hamarosan a Júlia Fürdőben is bevezetésre került. Hogyan fogadták a helyiek?
-    Természetesen örültek neki, de mindig vannak panaszos hangok. A legtöbb embernek az a problémája, hogy a kedvezmény nem él hétvégén. Sajnos ez olyan nagy adminisztrációval járna, hogy megnehezítené a bejutást. Erre az lehetne a megoldás, ha kialakulna egy egységes „város-kártya”, és egyszerűen csak fel kellene mutatni.

A Parkfürdőbe is érvényes a helyiek kedvezménye

A Parkfürdőbe is érvényes a helyiek kedvezménye


-    A Sóstó Gyógyfürdők Zrt. bevételében mutatkozott növekedés az idén?
-    A tavalyi évhez képest nem jellemző, ez annak is tulajdonítható, hogy a külföldi utak elmaradtak mindenütt a környező országokban, lényegesen kevesebb lengyel látogatott el például hozzánk.


MCOnet

 

 

 

 

További Sóstó Győgyfürdők Zrt hírek

Szólj hozzá a fórumon!

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
INTERNATIONAL